Az izomsérülések okai

Az izomsérülések általában perifériás vagy központi fáradtságból erednek.
A perifériás fáradtság csupán egy változó természetű lokális metabolikus rendellenesség, míg a központi fáradtság bonyolultabb jelenség, amely biokémiai egyensúlyhiányhoz kapcsolódik, mely alkotóelemei például a triptofán (TRP) és egyik származéka, a szerotonin, valamint elágazó aminosavak (BCAA). Hosszú fizikai edzés közben a szabad TRP-növekedés a TRP/BCAA arányának növekedéséhez vezet. Ez magában foglalja a TRP továbbítását a vér-agy gáton keresztül, ami növeli a szerotonin termelését. Ez viszont gátolja a dopaminerg rendszert, ami az izgalom- és a jutalomérzet csökkenéséhez vezet. Ez a folyamat azt a következtetést vonja maga után, hogy a megfelelő regeneráció érdekében fontos az edzésalkalmak optimális elosztása.
A gyakorlatban a hosszútávfutás esetén az izomkárosodáshoz a futás technikai hiányosságai, a nem megfelelő rugalmasság vagy az elégtelen izomműködés járulnak hozzá, továbbá a túlzott izom-összehúzódások, a nem elégséges bemelegítés vagy az intenzív edzést követő elégtelen regeneráció. Ez utóbbi lényeges, mert sok amatőr sportoló – tehát már edzett személy – úgy gondolja, hogy a sérülés oka az elégtelen izomerő, miközben gyakran az elégtelen regeneráció a valódi indok. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy még a bajnokok is – akikben az izomerőhiány nem valószínű – szenvednek izomkárosodásokat. Az izomkárosodás oka lehet az is, ha szokatlan futástechnikával próbálunk futni, illetve az is, ha megpróbáljuk megváltoztatni járásunk vagy futásunk mechanikáját a sebesség növelésével vagy csökkentésével.

.